Copyright © NóraÓra Kft. 2018 Minden jog fenntartva.

Csak még 5 percet…..


Bizonyára sok szülőnek ismerős a címben említett mondat. Gyakran napi szinten hallják a
gyerekeik szájából, miközben tableten , xboxon játszanak, vagy telefonon élnek épp közösségi
életet. Nem egyszer a még 5 perc még többször 5 perc lesz.

 

 

 

 

 

 

 

Miért is probléma ez, hiszen a gyerek
elfoglalja magát, jól szórakozik, a szülő pedig tud egyet szusszanni munka után, vacsorát főzni,
elolvasni az aznapi híreket? Hogy ezt megértsük, nézzünk először néhány történetet a
gyermekpszichológiai rendelőből:
- két 6 év körüli gyermek a váróban, egy-egy telefonba mélyedve „vár”
- 9 éves kisfiú erős szorongásos és figyelmi problémákkal érkezik, elmeséli, hogy napi több órát
keresgél egyedül a Youtube -on, mindenféle ijesztő tartalmat nézeget
- 8 éves gyerek tablettel a kezében jön be a rendelőbe, a szemét nem veszi le a képerőnyőről, 15
perc után néz fel és kérdezi meg a pszichológustól, hogy szeretne-e ő is játszani a tableten
- 11 éves gyereknek elsorolva a videójáték függőség tüneteit, elgondolkodva azt mondja, neki ezek
ismerősek a saját életéből
-10 éves gyerek tanítója jelzi, hogy a gyerek éjszaka agresszív üzenetet küldözget az
osztálytársának a telefonjáról, akivel összeveszett
-8 éves gyerekek pornót néznek egyikük okostelefonján, viselkedésükön pedig látszik, hogy a
látottakat nem tudják feldolgozni
-7 és 9 éves gyerekek pornót néznek egyikük otthonában, majd a látottakat ki is próbálják egymáson
- 4 éves kisgyerek anyukája meséli, hogy nem volt más választásuk, muszáj volt a kicsinek is venni
egy saját tabletet, mert a nagyobb gyerekének is van
- 8-9 éves gyerekek a rendelő rengeteg játéka közül egy offline játékot sem tartanak érdekesnek
annyira, hogy levegyék a polcról
- kisiskolás gyerekek a rendelőben tanulnak meg kártyajátékokat játszani és csak itt játszanak pl.
társasjátékokat.


Az ilyen történeteket még hosszan lehetne sorolni. Ezekben a történetekben közös, hogy bár
átlagos, jól szituált, nem elhanyagoló családok, a szülők mégsem vállalják a döntést, a határhúzást
az okoseszközökhöz való hozzáférés tekintetében és az egyszerűbb utat választják: túl korán adnak
„kütyüt” a gyerekek kezébe, a képernyőidő és a tartalom korlátozására pedig nem gondolnak.
Pedig a felelősség egyedül a szülőké, és felnőttként fel kell tudni vállalni azt, hogy az ember nem
lesz feltétlenül népszerű a képernyőhasználati szabályok bevezetésével.
A gyerekkori internethasználat két legproblémásabb területe a videójátékok és a közösségi média
használata, mert mindkettő erősen addiktív. A videójáték-függőség tünetei nagyon hasonlóak a
drog-és alkoholfüggőséghez. A videójáték függő gyerek egyre több időt tölt a játékkal, nyugtalan
vagy ingerlékeny lesz, ha a játékot abba kell hagynia, negatív érzelmi állapotban a videójátékot
használja megnyugtatásként, az offline időben is minden gondolatát a játék köti le, sóvárog, elveszti
érdeklődését korábbi hobbija iránt, baráti kapcsolatainak jelentősége csökken. A videójátékok az
azonnali és állandó jutalmazással olyan dopaminlöketet adnak az agynak, ami egyre több-és több
játékra sarkallja a gyereket. Emellett a gyerekek egy hamis világot tanulnak, amiben a jutalmazás
folyamatos, tele van újdonsággal, a nekik nem tetsző vagy kevésbé érdekes dolgok átugorhatóak,
minden igényük azonnal kielégülhet. A túl sok okoseszközt és
videójátékot használó gyerekek
figyelmi funkciói nagyban elmaradnak társaikétól. Egy képernyőhöz szokott gyerek nem fogja

érdekesnek találni a tanítónéni által tanítottakat, nem fog erőfeszítést tenni, hogy a picit is nehezebb
feladatot megoldja. A kíváncsiság és a kreativitás csökken, várakozás képessége nem alakul ki. Az
online világhoz szokott gyerek nagyon meglepődik, amikor szembejön a valóság. Mert a valóság
bizony sokszor lassú, unalmas, erőfeszítést, kitartást kíván, nincs azonnali és állandó jutalmazás, az
igényeinket nem elégíthetjük ki rögtön, amint azok megjelennek, a negatív élmények pedig nem
kikerülhetőek. Külön említést kívánnak az agresszív videójátékok. Már az 1960-as években
kísérletileg igazolták, hogy a gyerekkori agresszív viselkedés megjelenésében a megfigyeléses
tanulásnak nagy szerepe van. Egyrészt kimutatták, hogy a felnőtt által mutatott agresszív viselkedés
utánzás útján megjelenik a a gyermek viselkedésében, másrészt pedig fontos eredmény volt,
miszerint a csak filmen látott agresszív viselkedés is beépül a gyerek viselkedésrepertoárjába
(Bandura, Bobo-baba kísérlet). Ezek után könnyű belátni, milyen károkat okoznak az ún. belső
nézetű lövöldözős (FPS-first person shooter) videójátékok, amikben a gyerek nem csupán
szemlélője, hanem aktív résztvevője az erőszaknak, amit a fent említett jutalmazás és
dopamináradat követ.
A közösségi média használat szintén erősen befolyásolja a gyerekek fejlődését. Ma már nagyon
gyakori, hogy 8 éves kor fölött a gyerekek használnak közösségi médiát. A közösségi média
használata addiktív, emellett hamis képet ad a kapcsolatokról, azok működéséről és nem
utolsósorban a gyerek énképére is nagy hatással van. A közösségi média megadja a gyerekeknek a
valahová tartozás érzését, a jutalmazást, a pozitív megerősítést, az azonnali visszajelzést. A mai

kiskamaszoknak és tiniknek sokszor a menőség fokmérője, hogy kinek hány ismerőse van a
Facebookon, ki hány likeot kapott, és ez az, ami az önértékelésüket építi. Holott felnőttként tudjuk,
hogy egyszerűbb egy szivecskét, szomorú fejet vagy like-ot nyomni egy ismerősünk posztjára, mint
leülni vele beszélgetni és valós emberi reakciót adni az élménymegosztására. Ide kapcsolható Tari
Annamária „érzelmi inkontinencia” fogalma is, ami arra utal, hogy a közösségi média használó és
hiperkonnektív gyerekek azonnal kiadják magukból a feszültséget, szomorúságot, megosztják,
reakciót várnak, az őket ért események után szinte azonnal. Az ún. holding funkció, a tartalmazás
képessége az alapja számos olyan felnőttkori készségnek, mint pl. a szorongástűrés,
problémamegoldás, hiszen az érzelmi állapotot kiváltó esemény és a bizalmas baráttal, szülővel
történő megosztás között eltelő időben a gyerek átrágja, formálja, véleményt alkot az eseményről és
már egy érzelmileg megdolgozott történetet ad tovább. Míg ha az azonnal megosztott tartalmakra,
érzelmi állapotokra nem érkezik rögtön reakció, a gyerekek szorongani kezdenek. A túlzott online
életet élő gyerekek szorongása egyébként is nagyobb, hiszen állandóan egymáshoz mérik magukat,
próbálnak kitűnni, minél csinosabbnak és érdekesebbnek látszani. Ezzel hosszútávon nagyon nehéz
lépést tartani, nehéz mindig topon lenni, megújulni. És amíg még megy, addig is egy hamis
önértékeléshez juttatja a gyerekeket és a nárcisztikus tendenciákat erősíti. A közösségi média
használat magában rejti a bullying, a zaklatás veszélyét is. Az internetes zaklatással öngyilkosságba
hajszolt Amanda Todd története igen tanulságos és jól mutatja, mit jelent az, hogy az emberek
online személyiséggel vannak jelen a közösségi oldalakon, hogy mennyire fellazulnak a morális
fékek ilyenkor, mire képes egy másnak elküldött fénykép, majd annak továbbosztása. A
gyerekeknek meg kell tanítanunk, hogy online is csak olyan dolgot mondhatnak/tehetnek másokkal,
amit a másik szemébe is mondanának, jelenlétében is megtennének.
E meglehetősen sötét képet festő sorok után felmerül a kérdés, mit tehetünk, hogy mindezeket a
veszélyeket, negatív hatásokat elkerüljük. Először is fogadjuk el, hogy az eszközhasználat és az
online világ ma már nem kikerülhető. Saját példánkon keresztül kell megtanítanunk a gyerekeknek

a biztonságos és kontrollált internethasználatot. A szülő meg tudja mutatni, hogy milyen
hasznos a számítógép, a telefon, munkához, kapcsolattartáshoz, szórakozáshoz is. Fontos azonban
észben tartani, hogy nem mindegy, milyen életkorban és milyen minőségben kerül vele kapcsolatba
a gyerek. Hogy van-e már olyan kognitív és érzelmi fejlettségi szinten a gyerekünk, hogy a
felmerülő problémákat kezelni tudja. Gondoljunk csak arra, hogy az okoseszközöket és
alkalmazásaikat fejlesztő szakemberek a saját gyerekeiknek 14 éves kor alatt nem adnak a kezükbe
„kütyüt”! Persze, nagyon nehéz ezt megvalósítani, hiszen a szülő nap, mint nap hallgatja a gyereke
nyaggatását, miszerint már mindenkinek van az osztályból, cikizik és mennyi mindenből kimarad.
A felelősség azonban a szülőé! Nem lehet más szülők más
értékrendjére hivatkozva a eltolni
magunktól a felelősséget. Szerencsés helyzet, ha van az osztályban néhány olyan szülő, akivel
megközelítőleg azonos elveket vallunk ezen a téren, így a gyerekünk nem marad ténylegesen
egyedül, lesz még néhány gyerek, akinek korlátozva van az eszközhasználata. Manapság a szülők
mintha félnének a szülői szerepüket felvállalni, döntéseket, szabályokat meghozni, kereteket
meghatározni. Sok szülő nem akarja, hogy a gyereke haragudjon rá, ezért inkább beadja a derekát,
legyen szó vacsora előtti édességről, vég nélküli tévénézésről vagy az okoseszközök használatáról.
Pedig a gyerekeknek kellenek a keretek, a szabályok, amik nem csak korlátok, de kapaszkodók is.
Ha a szülő ismeri a technika előnyeit és tisztában van a hátrányaival, akkor képes felelős döntést
hozni és meg fogja találni azt az arany középutat, ami a saját családjukba beilleszthető, amit
hitelesen tud képviselni és következetesen betartatni. Nagyon fontos, hogy ismerjük a gyerekek
közt népszerű alkalmazásokat, közösségi siteokat, értsük meg, miért vonzó az a gyerekek számára.
Elengedhetetlen a biztonságos internetezésre való megtanítása a gyereknek, mert bármilyen szűrőt
is telepítünk az eszközre, nem minden káros tartalom akad fenn rajta és nem minden veszély
szűrhető, így az alapszabályokat tudniuk kell. Nagyobb gyerekeket be lehet vonni az online
időtöltés mértékének kialakításába, lehet velük egyezséget kötni, pl. mennyi online időt mennyi
offline tevékenységgel lehet kiváltani, a korlátozás okait pedig megmagyarázni. Akár a manapság
olyan népszerű kihívást is bevethetjük. Vajon a melyik családtag bírja ki egy fél napig, hogy ne
nézzen rá a telefonra, számítógépre? Fontos, hogy a családnak legyen közös ideje, amit együtt
töltenek, biztosítsanak offline élményeket, teremtsék meg a lehetőséget arra, hogy a gyerek
sportoljon, szabadban legyen, olvasson, minél többet beszélgessenek, legyenek képernyőmentes
övezetek (hálószoba, közös étkezés), de a legfontosabb egy olyan stabil, bizalmi szülő-gyerek
kapcsolat, ahol a gyerek elfogadja a szülők tapasztalatait és tanácsait, és amiben a gyerek tudja,
hogy ha bármi problémája adódik online vagy offline, bátran fordulhat a szüleihez segítségért.
Szülőként pedig igyekezzünk naprakészek lenni, kövessük az újdonságokat, legyünk nyitottak rájuk
és tegyünk meg mindent, hogy tisztában legyünk az internet adta lehetőségek pozitív és negatív
következményeivel, olvassunk a témáról sokat, mélyedjünk el a biztonságos internetezés
lehetőségeiben, valamint adjuk a legtöbbet, ami egy gyereknek adható: az időnket és a figyelmünket. Minden bizonnyal ez a fárasztóbb út, de higgyük el, megtérül.


Szabó-Pénzes Marcella, klinikai gyermekszakpszichológus.

A gyerek későbbi autizmusa, figyelemzavara összefügghet a koraterhességi vérszegénységgel 

A stockholmi Svéd Királyi Orvostudományi Egyetem kutatói a gyerekek későbbi autizmusát, figyelemzavarát, értelmi fejlődésének elmaradását a koraterhességi vérszegénységgel hozták kapcsolatba.

 

 

 

A svéd tudósok tanulmánya a JAMA Psychiatry című szaklapban jelent meg.

A vérszegénység gyakran fordul elő a várandósság vége felé. Ha azonban az elején jelentkezik, összefüggést mutat a gyerek későbbi autizmusával, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarával (ADHD) és értelmi fogyatékosságával - számolt be róla a medicalxpress.com.

 

Amikor a terhesség késői szakaszában jelentkező vérszegénységet vizsgálták, nem találtak ilyen összefüggést.

Az eredmények alátámasztják, milyen fontos a vashiány szűrése és a táplálkozási tanácsadás a terhesség korai szakaszában.

Becslések szerint a világon a várandósok 15-20 százaléka szenved vashiányos vérszegénységben. Ilyenkor a vas hiányában csökken a vér oxigénszállító képessége.

 

A vérszegénység leginkább a terhesség vége felé lép fel, amikor a gyorsan gyarapodó magzat egyre több vasat igényel az anyai szervezetből. Általában nagyon kevés nőnél állapítanak meg vérszegénységet a várandósság elején.

 

A svéd tudósok majdnem 300 ezer anya és több mint félmillió, Svédországban 1987 és 2010 között született gyerek adatait vizsgálták meg. Az anyák kevesebb mint egy százalékánál diagnosztizáltak vérszegénységet a terhesség 31. hete előtt.

A

kutatók azt találták, hogy a terhesség elején vérszegény kismamák gyerekeinél enyhén magasabb volt az autizmus és az ADHD kockázata, az értelmi fogyatékosság esélye viszont szignifikánsan emelkedett azoknak az anyáknak a gyerekeihez képest, akik csak a terhesség vége felé lettek vérszegények, vagy akiknél egyáltalán nem állapítottak meg ilyet.

 

A terhesség elején vérszegény anyák gyerekeinek 4,9 százaléka lett autista, az egészséges anyák gyerekei közül 3,5 százalék, 9,3 százaléknál állapítottak meg ADHD-t az egészségesek 7,1 százalékával szemben, 3,1 százaléknál értelmi fogyatékosságot a nem vérszegény anyák gyerekei körében diagnosztizált 1,3 százalékkal szemben.

 

Miután kiszűrték az egyéb tényezőket - köztük a jövedelmi szintet és az anyai életkort -, azt az eredményt kapták, hogy a terhesség elején vérszegény anyák gyerekei 44 százalékkal nagyobb eséllyel lettek autisták, 37 százalékkal nagyobb kockázata volt az ADHD-nak és 120 százalékkal nőtt az értelmi fogyatékosság esélye.

 

Ha a 30. terhességi hét után állapították meg a vérszegénységet, egyik betegség kockázata sem emelkedett.

"A magzati agy és idegrendszer fejlődése eltérő a terhesség egyes szakaszaiban, a korai vérszegénység talán másképp hat a magzat agyára, mint a késői" - mondta Renee Gardner, a projekt koordinátora.

Forrás: itt

 

Néhány szó a gyermekkori depresszióról

 

A hétköznapi beszélgetések során gyakran elhangzik a depresszió, mint a hangulatunk leírása.
Fontos azonban, hogy megkülönböztessük az élet természetes velejárójaként megjelenő múló rosszkedvtől vagy egy nehéz élethelyzetben adekvát válaszként adott szomorúságtól. A depresszió betegség, melyre az alábbi tünetek jellemzőek: levert hangulat, érdeklődés-és öröm csökkenése, súlycsökkenés-vagy növekedés, megnövekedett alvásigény, átalvási problémák, meglassult pszichomotoros tempó, fáradtság, önvád, csökkent koncentrálási képesség, öngyilkossági gondolatok. Mindez a mindennapi életben jelentős nehézséget, funkcióromlást okoz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Gyermekeknél azonban kicsit más képet mutat a depresszió, ezért sokszor nem kerül felismerésre és kezelésre. Gyermekkorban gyakran látjuk, hogy a magatartási problémák vannak előtérben, ezek fedik el a gyermek depresszióját. Gyakori az ingerlékenység, dühkitörés, állandó vitatkozás,
nyugtalanság. Emellett megjelenik az önértékelés csökkenése, bűntudat, önvádlás, a koncentrációs nehézség miatt romlik az iskolai teljesítmény. A depressziós gyermek sokszor felhagy az addig kedvelt hobbijával, nem leli már benne örömét, kortárs kapcsolatai jelentősége pedig csökken, visszahúzódóvá válik. Megjelenhetnek testi panaszok is szervi ok nélkül (fejfájás, hasfájás).
Étvágycsökkenés, gyarapodás megállása tapasztalható, más esetekben a túlzott mértékű étvágy hívja fel a figyelmet a problémára. Ritkán osztják meg a környezetükkel, de a depressziós gyermekek jelentős részének vannak öngyilkossági gondolataik. Fontos tehát, hogy gondoljunk a depresszió lehetőségére, ha a gyermek viselkedésében a fent említett tünetek megjelennek és tartósan fennállnak. Az enyhe depresszió segítő, támogató családi háttér mellett pszichoterápiával jól kezelhető. Súlyos esetben azonban gyógyszeres kezelés is szükségessé válhat, melynek
eldöntése gyermekpszichiáter kompetenciája.

Forrás: Szabó-Pénzes Marcella

 

 

 

Röviden a gyermekkori kényszerbetegségről

A gyermekkori kényszerbetegség (OCD) a szorongásos zavarok közé tartozik és már óvodáskorban is megjelenhet, átlagos megjelenése azonban 8-13 éves korra tehető. Fiúknál gyakrabban fordul elő és koraibb kezdet jellemzi. Gyakran társul hozzá depresszió, tic, egyéb szorongásos zavarok.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kialakulásában genetikai és pszichés tényezők is szerepet játszanak. A kényszerbetegség kényszergondolatok és kényszercselekvések formájában jelentkezik. A kényszercselekvés célja a kényszergondolat okozta szorongás csökkentése. A kényszercselekvés megakadályozása jelentős frusztrációt okoz a betegnek, szorongása egyre nő. Gyermekeknél a kényszercselekvések vannak előtérben, a kényszergondolatok esetenként nem fedhetők fel (kisebb gyermekek nem tudják
megfogalmazni, nagyobbak belátva irreális voltukat, igyekeznek titkolni). Legjellemzőbb kényszercselekvések (kompulziók): tisztálkodással kapcsolatos cselekvések (pl. túlzott kézmosás,
fogmosás), ellenőrzési kényszerek (zárak, iskolai felszerelés ellenőrzése, felvett ruha ellenőrzése, stb), ismétlési rituálék (újraírás, radírozás, küszöbátlépés, stb), rendezgetés, gyűjtögetés.

 

Leggyakoribb kényszergondolatok gyermekeknél: szennyeződéssel kapcsolatos gondolatok, betegséggel kapcsolatos aggodalmak, agresszív gondolatok. Sokszor látjuk, hogy a kényszerbeteg gyermek bevonja szüleit a kényszeres cselekvésekbe, pl. kiköveteli, hogy adott kérdésre a szülő mindig ugyanazt, ugyanolyan hangsúllyal, ugyanannyiszor válaszolja. Ez az ún. kiterjesztett kényszer. Ha a szülő nem teljesíti a gyermek kérését, akkor az eleinte kétségbeesetten próbálja elérni a szorongáscsökkentő kényszercselekvés teljesítését,
 

sikertelenség esetén dühkitöréssel, esetleg tettlegességgel reagál.
A gyermekkori kényszerbetegség nagyon megterhelő az egész családnak. A kényszercselekvések gyakran burjánzanak, újabbak-és újabbak alakulnak ki, és a gyermek jelentős időt kénytelen szánni rájuk, a szülőkben pedig fokozódik a kétségbeesés, tehetetlenség. Enyhe-és középsúlyos esetekben a kényszerbetegség jól kezelhető kognitív-viselkedésterápiával,
melyben alapvető szerepe jut a családnak is. Súlyos esetben gyermekpszichiátriai vizsgálat szükséges az esetleges gyógyszerelés eldöntésére.

Forrás: Szabó-Pénzes Marcella

Feladatlapok helyett bukfenc - 3 mozgásforma, ami bizonyítottan segíti az agy fejlődését

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hintázás, bukfencezés, fára mászás: csupa olyan egyszerű, mégis fantasztikus mozgásforma, amelyek garantáltan jó hatással vannak az értelmi fejlődésre.

 

Régóta tudjuk, hogy az egész kicsi gyerekek agya igen érzékeny: stimulálás hatására rendkívül könnyen és gyorsan fejlődik, az információkat szivacsként szívja magába, ha azonban nem éri elég inger, később nehezen hozza be az első évek lemaradását. Ez az oka annak, hogy egy időben igen nagy divatja volt az egyébként teljesen egészséges gyermekek korai fejlesztésének: úgy tartották ugyanis, hogy a nagyon korán, akár már csecsemőkorban direkt módon megtanított "tananyagra" a gyerek egész későbbi életében emlékezni fog.
Ma már egyre több szakember helyezkedik inkább arra az álláspontra, hogy a helyzet ennél összetettebb. Valóban létszükséglet az agyi idegpályák, kapcsolati hálózatok minél korábbi beindítása, ezt azonban nem elméleti tanítással, sokkal inkább a nagymozgások és bizonyos klasszikus ügyességi feladatok végeztetésével lehet elérni.

Hogy melyek ezek a gyakorlatok?

 

Semmi olyanra nem kell gondolni, amely nekünk, szülőknek ne lenne ismerős. Ott van például a bukfenc. A bukfencező kisgyermek gyakorolja az egyensúlyozást, közben próbálgatja a saját estének a határait, mindezek az ingerek pedig az agyi ideghálózatait építik. Ugyanez a helyzet a labdázással, kúszással-mászással, táncolással is.

Hasonlóan jótékony hatású a hintázás. Sok szülő hajlamos elmenni a tény mellett, ha nagyobb óvodás gyermeke még mindig nem tudja hajtani magát, pedig 4-5 éves korra mindenképp érdemes lenne elsajátítani ezt a készséget.
Önálló hintázás során ugyanis a gyermek igen bonyolult mozdulatsort végez. A törzs és a láb ellentétes irányba történő mozgatása komoly agyi tevékenységet és koncentrációt igényel. Azok a gyerekek, akik ezt sokat gyakorolják, később ritkábban szenvednek írás-olvasási nehézségektől. A figyelemzavaros gyermekek kezelésekor is fontos szerepet kap a hintáztatás, pont a magas fokú koncentrációigénye miatt.

A fára mászást egyre kevesebb szülő nézi jó szemmel, pedig ez az elfoglaltság is rengeteget tesz az agy fejlődéséhez. Amerikai kutatók megállapították, hogy a fára mászás és az akadálypályák teljesítése jót tesz az emlékezőtehetségnek. Az ezt játszó gyermeknek ugyanis sokszor úgy kell lépnie, hogy nem látja, hova teszi a lábát, ezért csak a korábbi emlékeire támaszkodhat mászás közben.
Egyéb, amúgy jótékonynak tartott foglalatosságok – mint például a jóga – nem mutattak hasonló hatást.

Félre tehát a feladatlapokkal és a túlféltéssel: menjetek a szabadba, engedd a gyereket kúszni-mászni, ha pedig az indulás bejelentésekor nem akaródzik neki lejönni a hintáról, gondolj arra, hogy most tanul igazán.

Forrás: itt